A 19. század második felében és a 20. század elején a családi és társasági élet minden részletét íratlan szabályok szerint alakították, beleértve az öltözködést is.  Megszegésük esetén a büntetés: a társaság megszólása, esetleg a kiközösítés volt.
A megfelelő viselkedés és öltözködés szabályaival rendszeresen foglalkoztak a családi - és képeslapok, számtalan kiadvány, tankönyv jelent meg a témáról.
Az öltözködési szabályok a legrészletesebbek az 1870-1880-as években voltak. A MAGYAR BAZÁR című divatlap így oktatta hölgyolvasóit 1874-ben:
„Estélyi ruhák alatt mi három különféle célra szolgáló öltözetet értünk, mégpedig – először SZÍNHÁZBA ÉS HANGVERSENYRE alkalmazkodó, másodszor DÍSZEBÉDNÉL ÉS BEMUTATÁSNÁL viselendő, és végre kizárólagosan a TÁNCRA SZOLGÁLÓ RUHÁKAT.”
Bár mindhárom estélyi ruha drága selyemből, bársonyból készült, csipke- és gyöngydísszel, a különbség a kivágásban, a dekorációban, illetve a kiegészítők kiválasztásában jelentkezett.
Díszebédnél vagy vacsoránál a hölgyeknek kötelező volt a hosszú ujj, a színházban szintén, ahol a földszinten ékszerekkel, virágokkal díszített frizurát illett viselni, míg a páholyokban nagy kalapot. Az operában volt a legdíszesebb a megjelenés, főleg az első bemutatón.
A színházi páholyokban, az operában, a hölgyeket kísérő uraknak frakkot illett ölteni, viszont a földszinten megfelelt a zsakett is.
Az estélyi ruhák közül mindig a báli ruhák voltak a legragyogóbbak: muszlinból, tüllből vagy selyemből, bársonyból készültek, ujjatlanok, mély kivágásúak voltak, hozzájuk hosszú kesztyű, drága ékszer, csillogó fejdísz illett.
A hölgyek között a legjobb alkalmat egymás túllicitálására a báli szezon nyújtotta. Azonban a bálokon is csak a korosztályuknak, s főként a családi állapotuknak megfelelő ruhát, kiegészítőket viselhettek.
Hogy mi volt az illendő báli viselet, kiderül következő bejegyzésünkből…

Összeállította: Kunics Zsuzsa