„Szen Gergő doktornak hires tanítónknak/ az ő napján/ régi szokás szerint mënjünk Isten szerint/ oskolába!” – énekelték az iskolás gyerekek március 12-én Gergely-napon, mikor feldíszített kalapban elindultak házról-házra.  Az időjárással, mezőgazdasággal kapcsolatosan is akad egy kis tennivaló Gergely-napon. Kiskanizsán ekkor vetették a káposztamagot, és sokfelé a búza, a rozs, a hüvelyesek és a palántának való mag is ilyenkor került földbe. „Gergel mögrázza a szakállát, akkó hó szok lënnyi” – mondták Kiskanizsán, utalva arra, hogy előfordulhat még hóesés március 12-én.
Gergely napján az iskolás gyerekek dramatikus, köszöntő, adománygyűjtő játéka volt a Gergely-járás. Barabásszegen 1900 körül iskolás gyermekek csapatban, szalagokkal és virágokkal feldíszített kalapban mentek házról házra, még a szomszéd községekbe is Gergely-napot köszönteni. Közülük egy, a bejelentő előrement és „szerencsés jó napot” kívánva megkérdezte, hogy „Megengedik-e Szent Gergely napját köszönteni?” A háziak beleegyezése után bementek mindnyájan és elénekelték az éneket. Pénz, tojás és sonka volt a fizetségük. A pénz a fiúkat, a tojás a tanítót illette.
A Mura-vidéken, Göntérházán is felpántlikázott kalapban indultak a Gergely-járók. A pántlikát a rokon lányoktól kapták. A csoport vezetője fakardot vitt, melyre egy darab paprikás füstölt szalonnát tűztek. Kosarat és erszényt is vittek magukkal. A korabeli tanító szervezte meg, hogy népszerűsítse az iskolát. A házaktól gyűjtött tojást a tanítónak vitték, aki cserébe rántottát sütött a gyerekeknek. A szokás a kötelező népoktatás bevezetésére megy vissza.
Tárgyi emlékként egy Gergely-járó fakardot őriz a Thúry György Múzeum néprajzi gyűjteménye, melyet Liszón gyűjtött Kerecsényi Edit. Az 1890-es években készítette egy nagypapa az unokájának, de feltehetően még a dédunoka is ment vele Liszón „Szentgergőt járni.” Gergely-napon – tanítói engedéllyel –reggel „összejárták” a fél falut az iskolás gyerekek. Ketten fakardot vittek, a harmadik vasnyársat. Egy nagy kosár tojást és szalonnát gyűjtöttek össze. Szent Gergő dalát énekelték: „Szent Gergely doktornak, híres tanítónak régi napján menjünk Isten szerint iskolába…”
A Magyar Népzene Tára több zalai Gergely-napi szöveget közöl. A barabásszegi és a csonkahegyháti ének viszonylag hosszú. Ezeket a 19-20. század fordulóján jegyezték le őket, a közös egyházi eredet okozza hasonlóságukat. Az akkor még Somogyhoz tartozó Nemespátrón 1934-ben már egy rövidebb változatot rögzítettek. A 20. század folyamán az állami oktatás általánossá válásával a Gergely-járás lassan elsorvadt, a század közepére megszűnt. A szlovéniai magyarok körében viszont még az 1980-as években is tudott Kerecsényi Edit gyűjteni. Göntérházán és Radamoson az idősebb fiúk feldíszített kalapban, fakarddal és kosárral jártak „gergelyezni”. Berentés Tamás készítette a fényképeket 1987-ben Göntérházán, ahol tanítójuk engedélyével 4 fiú öltözött be gergelyezni és néhány társuk kíséretében házról-házra járt, elmondta a mondókáját, cserébe pedig tojást és pénzt kapott a gazdától és a gazdaasszonytól.
A gyerekek a tanítók hozzájárulásával indultak Gergely-napon tojást és szalonnát gyűjteni, az összegyűjtött élelmiszer a tanítót illette. (Máshol Balázs-napon támogatták hasonló módon iskolájukat a fiatalok.) Liszón ezt nem jegyezték le egyértelműen, de a párhuzamok alapján feltételezhetjük. Tudjuk, hogy tanítójuk engedélyezte a diákoknak a reggeli adománygyűjtő házról-házra járást. 1908-ban biztosan volt még Gergely-járás a faluban, és talán még néhány évig, majd miután az „öreg” tanítót egy újabb váltotta, a szokás elmaradt. A gergelyezést tehát engedte, a „Lucázást meg a Borbálát” viszont „igen tiltotta … meg is korbácsolta, akit elfogott, vagy akit bemondtak a diákok, hogy volt kotyolni. Engem is megtérdepeltetett egyszer érte, reggel nyolctól délután négyig. Akkor még köves volt az iskola” – mesélte 1959-ben Kerecsényi Editnek a liszói fakard egykori tulajdonosa.
Máskor örül a néprajzkutató, mert a tanítók, kántortanítók, papok feljegyzései sokat segítik munkáját. A liszói öreg tanító ténykedését azonban inkább nem kommentálja…

(Gyanó Szilvia)

Irodalom:
Jeles Napok. A Magyar Népzene Tára, II., Bp., 1953.
Magyar Néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság. (szerk. Dömötör Tekla)Bp., 1990.
Markó Imre Lehel válogatott néprajzi és nyelvészeti tanulmányai, Nagykanizsa, 2014.