Világszerte a farsang ad alkalmat a különféle jelmezek, maszkok felöltésére. A maszkos alakoskodás alkalmával különféle tréfás, olykor pajzán mozzanatok is előfordultak. Ilyenkor - az álarc védelmében, - meg lehetett pl. simogatni, ölelgetni a lányokat. Egyes mozzanatok a farsangi játékok kultikus eredetére utalnak, a hátterében felsejlenek azok a rítusok, amelyekben az ember a maszkok révén magasabb erő birtokába igyekszik kerülni.
Maszkának, maskarának – maszkázóknak, maskarázóknak hívták a farsangkor cigányasszonynak, katonának, töröknek, halásznak, menyasszonynak, drótos tótnak, köszörűsnek, bolondnak és egyéb zsánerfigurának beöltözött fiatalokat, akik maszkázni, maskarázni jártak farsang utóján. Előfordult köztük az öregember vagy pólyát vivő öregasszony is. Vagy egyszerűen „maszkáknak” nevezték a meghatározhatatlan jelmezbe bújtatott arcot vagy egész testet borító ruházatot viselő, archaikus elemeket is magukba olvasztó figurákat. Többnyire fiatal férfiak és nők öltöttek álarcot. A férfiak női, a nők férfiruhába bújtak, arcukat bekormozták, vagy álarcot, leplet, harisnyát húztak rá, nehogy felismerjék őket. A régmúltból vannak adataink szalma- és háncsruhák készítésére is, de ezek a 20. századra kikoptak a szokásanyagból. Beöltöztek egyes helyeken halottnak, ördögnek, halálnak és papnak is.
Nagykanizsa környékén húshagyókedden maskarába öltöztek, és úgy járták a falut. A Kis-Balaton környékén a maskarások a kíváncsiskodók kezére rávágtak a náluk lévő bottal (vagy fakanállal). Erre a botra kellett a háziaknak ráhúzni a perecet, azaz a lyukas fánkot. Volt, ahol a maskarás alakok bekormozták az arra járókat, vagy lisztet fújtak rájuk. A Drávaszögben maszkos alakok járták az utcákat, és a házaknál tojást gyűjtöttek. Csurgó környékén kenderkócból szakállt csináltak, a kalapjuk mellé lúdszárnyat vagy kukoricaszirmot tűztek. Az utcai járókelőket ijesztgették, aki közel ment hozzájuk pálcákkal megcsapkodták, és mindenféle bolondságokat eszeltek ki. A házról-házra járó maskurásokat általában borral kínálták, hogy ropogósan táncoljanak. Akkor ugyanis jobban nő a kender. Kámaházán (Szlovénia) felnőttek jártak este „seregestül” maskurázni. Volt, aki szalmával tekerte be magát, így szalmaember lett. Minden háznál ittak egyet, úgy, hogy mire jött az éjszaka „elázott mindenki.”
1989. február 7-én Radamoson (Szlovénia) Berentés Tamás készített felvételeket a maskurázásról. Az álarcok egy része már bolti termék Ausztriából (gorilla, négerlány, halál), de a megjelenített alakok még a hagyományos farsangi maskurázás figurái. Az arcokat vásárolt műanyag maszkok, harisnya, vagy szájánál kilyukasztott sál fedi – gondosan ügyeltek arra, hogy viselője felismerhetetlen maradjon. A maszkák közt ott a banya, a favágó, a postás, az eszkimó, valamint a korabeli televíziós műsorok hatására az arab, és feltehetően Csubakka. A maszk nélküli emberek a házigazdák, akik a vidám csoportot vendégül látják. A halállal való tréfálkozás (halottas játék) egykor a farsangi maszkázás, a lakodalmak és különféle téli társasmunkák velejárója volt.

Irodalom:
Balassa Iván – Ortutay Gyula: Magyar néprajz 1980.
Dömötör Tekla: Magyar népszokások 1972.
Dömötör Tekla: Naptári ünnepek, népi színjátszás 1983.
Gönczi Ferenc: Göcsej 1914.
Kerényi György: Magyar énekes népszokások 1982.
Magyar Néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság. (szerk. Dömötör Tekla) 1990.
Néprajzi Lexikon (szerk. Ortutay Gyula) 1977.

Összeállította: Gyanó Szilvia