Puculica és zsnóra. Fiatal menyecskének való ünnepi, két részből álló fejdísz, melyet Tótszentmártonban az egyik utolsó zsnóra- és puculicavarró specialista, Rodek Istvánné készített 1961-ben.

A puculica a fejet borító fejkötő, melyre dísztűvel (igla) tűzték rá a zsnórát, a kontyot fedő hátsó részt. A zsnóra színes fonállal és ezüstszálakkal lapos- és száröltéssel kézzel hímzett, csipkével szegélyezett és kemény kartonpapírral bélelt.

Dísztű (igla) a zsnóra köntyhoz rögzítéséhez. Tótszentmárton, 1940 körül

Használata

A két részből – zsnórából és puculicából – álló fejdísz Tótszerdahely, Tótszentmárton és a szűkebb környék asszonyi viseletének egyik legszembetűnőbb darabja volt. Bár sokat változott, alapvetően hozzátartozott a 19. századi és az újabb, 1920-as évek után átalakult asszonyi viselethez is. Az asszonyok a középen elválasztott, vízzel simított hajukat jó magas kontyra föltekerték, majd hajtűvel rögzítették. Ezután feltették a puculicát és hátul megkötötték. A zsnórát dísztűvel tűzték rá a puculica hátsó részére, gyakran két tűvel is, hogy jobban megálljon. A menyasszonynak a lakodalomban éjfél után tette a nászasszony a fejére a díszt, a menyasszonytáncot már az új fejrevalójában táncolta. Misére, templomba fejkendőt kötöttek fölé, de lakodalomban vagy vasárnap délután nem. A fiatal menyecskék díszesebb fejrevalót viseltek, addig, amíg nem született gyerekük, utána egyre egyszerűbbet hordtak. Hétköznap a fiatalasszonyok is egyszerűbb fejdíszt tettek fel. A 20. század első felében zsnórából kevesebb (esetleg csak egy), puculicából több volt az asszonyok ruhatárában. Utóbbiból azért kellett több, mert azt ki szokták mosni. 1960 körül már csak egyet-egyet csináltattak az asszonyok, amit csak ünnepre hordtak, hogy a kendő szebben álljon a fejükön.

Proszenyák Rémusné ünnepi viseletben. Tótszerdahely, 1978. Fotó: Berentés Tamás	A zsnóra hátulról - Proszenyák Rémusné ünnepi viselete. Tótszerdahely, 1978. Fotó: Berentés Tamás

Készítése

A zsnórát és a puculicát helyi specialisták varrták, akik mindig tudták, megrendelőik korához és anyagi helyzetéhez milyen illik. A zsnórához először megrajzoltak egy hosszú vászoncsíkot, azt hímezték, csipkével szegélyezték, majd összeállították. Szerették a sok szép színes virágot (ruzse), a fényes ezüst szálakat (sika) és a flittereket. Az ismétlődő motívumokból összeállított minta mindig középtengelyes és szimmetrikus, úgy elosztva, hogy csak a zsnóra látható részeit foglalja el.

Zsnóra készülő darabja és hímzett zsnóradarab. Tótszentmárton, 1961.Készítette Rodek Istvánné
Zsnóra Tótszerdahelyről	Puculica az 1850-es évek elejéről. Kotori vőlegény ajándékozta tótszentmártoni menyasszonyának. Kartonpapírral bélelt zsnóra tartozott hozzá, melynek szabása megegyezett a későbbiekével.

Kutatása

Kerecsényi Edit, a Thúry György Múzeum néprajzos-igazgatója a dél-zalai (muramenti) horvát népcsoport egyik legnagyobb szakértőjeként kutatta és publikálta a kis néprajzi csoport hagyományos anyagi és szellemi kultúráját. A népviselet különleges darabjait a néprajzi gyűjteményben őrizzük.

Összeállította: Gyanó Szilvia etnográfus
Műtárgyfotó: Hohl Zoltán
Közreműködött: Kunics Zsuzsa, Várnagy Veronika