A barackszínű selyemdamasztra dolgozott muszlinból és bársonyból készült báli „ruhaderék” (ruha felsőrész) erősen testhez szabott, 11 fűzőacéllal merevített. Hasonló színű, bársonyból varrott gallérja elöl háromszögletű, hátul a négyszögletes nyakkivágás vonalát követve szögletesen elvágott. A ruhaderekat hátul egy lefelé keskenyedő, fém szalaggal szegett bársonybetét borítja. Hátoldala és a gallérok is sodrott fém zsinórral, vékony fém dróttal és teklagyönggyel gazdagon díszítettek. A gyöngyöket és a zsinórdíszeket is ezüst szállal öltögették körbe.
Az 1890-es évek közepére jellemző erősen húzott, nagyon bő, jellegzetes „sonkaujjai” ugyancsak bársonyból készültek, pántjaik a gallérokhoz hasonlóan gyönggyel, fémzsinórral díszítettek.
Skublics Irén (1873-1941) viselte fiatal lányként az első báljain az 1890-es évek közepén. A zalabesnyői földbirtokos, Skublics István leánya 1894-ben ment férjhez Zalaegerszegen, Dr. Révffy Zoltán királyi alügyészhez. Férje pozsonyi lévén, oda vitte magával, később költöztek Nagykanizsára. Fia, Dr. Révffy Andor ügyvéd, bíró elmondása szerint ruháit részben Pesten, részben Bécsben készíttette.
A bálokon a hölgyek muszlinból, tüllből, selyemből, bársonyból készült, ruhákban pompáztak, hajkoronájukban ékszerrel vagy fejdísszel, kezükben legyezővel. A pompás anyagok, a mélyen kivágott „ruhaderekak” (ruha felsőrész), a vállig mezítelen karok – melyeket a fehér glasszékesztyű csupán könyékig fedett el – felejthetetlen szépségűvé varázsolták őket.
Az első bálozó fiatal lányok megjelenése azonban mindig egyszerű volt. Fehér, fodros, tüll, muszlin vagy organdi ruhát hordtak, s általában csak a második évadban választhattak rózsaszín, világoskék, halványsárga vagy almazöld ruhát.
A fiatal asszonyok ruhája volt a legpompásabb, legszínesebb, kivágásuk is a legmerészebb. Válogathattak a színes selymek, bársonyok között. A fiatal anyák öltözéke azonban valamivel visszafogottabb volt.
A lányoknak különösen kellett figyelniük a viselkedésükre. A bálba az édesanyjuk vagy gardedame kísérte el őket, az ülőhelyük is az ő székük előtt volt, hogy az idősebbek szemmel tarhassák az eladósorban lévő lányokat. Az ismerkedésnek is komoly szabályai voltak. Senki nem mutatkozhatott be a másiknak, egy rokont, ismerőst vagy a bál rendezőit kellett megkérni, hogy egy fiatalembert mutasson be egy hölgynek.
A leányok viselkedésének legfontosabb elve a tartózkodás volt: ne mozogjon túl élénken, ne nevessen túl sokat, ne beszéljen hosszan. Arra is kellett ügyelnie, hogy egyetlen fiatalemberrel se táncoljon túl sokat, nem volt ildomos, ha a neki tetsző fiatalemberrel elkülönült a társaságtól. Fontos jelzésértéke volt annak is, hogy egy leány melyik fiatalembert melyik táncra jegyezte be a táncrendjébe. A kezdő csárdást, a keringőt általában az ifjú udvarlónak tartogatták.

Dr. Eperjesy Sándor ügyvéd, a Dél-zalai Takarékpénztár elnökének leányai: Jolán és Róza báli öltözetben 1893-4 körül

Összeállította: Kunics Zsuzsanna történész-muzeológus
A felvételt készítette: Hohl Zoltán