Borotvatartó spanyolozott díszítéssel

Részletek

Szülőkategória: 2022

Kategória: Május

Hasáb alakú fadoboz, melyet egyik végén kis faszeggel rögzített, félrefordítható fedéllel láttak el. A tárgy minden oldalát (az alján kívül) gazdagon díszítették színes spanyolviasz berakással. A kifaragott növényi ornamentika közeit, azaz a negatívját spanyolozták, illetve egyik hosszanti oldalán a feliratát is: "Kovács János 1873 évben csinálta". A borotvatartót Kerecsényi Edit gyűjtötte Somogysimonyiban.

A 19. század folyamán kivirágzó népművészethez a tehetséges, nagyobb kézügyességgel rendelkező pásztorok eszközeik és személyes használati tárgyaik magas színvonalú díszítőkultúrájával járultak hozzá. Elsősorban a pásztorok hoztak létre díszes, faragott tárgyakat, de azért – ha ritkábban is – parasztcsaládokban is készültek és használatban voltak a pásztorkodás szerszámai és más faragott használati eszközök. A pásztorkodás, a táj és az állattartás eltérő voltából adódóan három, egymástól jól elkülöníthető pásztorművészeti stílus alakult ki Magyarországon: az alföldi, a felföldi és a dunántúli. A Dunántúlon a színes spanyolviasz-berakás (intarzia) vált uralkodó díszítési eljárássá. A spanyolozás készült fába, csontba és szaruba: kimélyítették a mintát, kiszedték a helyét, majd viaszos anyaggal feltöltötték. A különböző színű spanyolviaszt apró darabkákra tördelték, egy-egy darabot beletettek a mélyedésbe, abba megmelegített kanálnyéllel beletömködték, belenyomkodták. Utána lecsiszolták a tárgy felületét. A viaszos anyagot pecsétviaszból készítették vagy pedig teljesen maguk állították elő. Az anyag összetételében, a technikai megoldásokban vannak egyéni trükkök, kísérletek. Nagyon változatos és szép tárgyféleségeket alkottak ezzel a technikával. (Nagyobb minták kialakítására azonban nem alkalmas a viaszberakás, mert a tárgy mozgatásával, természetes alakulásával könnyen kihullik. A nem megfelelő anyaghasználat és a nem elég alaposan előkészített felület miatt is gyakran eltűnik a viasz a mélyedésből.)

A spanyolozást Európa nyugati felében a 17. századtól alkalmazták, azonban a motívumok sokrétűsége terén a dunántúli pásztorművészetben tapasztalhatjuk a legmagasabb szintet. A legkorábbi spanyolozott borotvatartók a néprajzi szakirodalom alapján az 1810-es évekből valók. De spanyoloztak mángorlókat, sótartókat, tükörfákat és más használati vagy dísztárgyakat is. A 19. század vége felé a spanyolozás divatja múlóban volt, a faragók áttértek karcolásra (karcolozás) vagy a két technikát ötvözték.

Összeállította: Gyanó Szilvia
Fotó: Hohl Zoltán

Irodalom:
Malonyay Dezső (szerk.) A Magyar nép művészete III. A balatonvidéki magyar pásztornép művészete 1911.
Magyar Néprajzi Lexikon (szerk. Ortutay Gyula) kötetei, Bp, 1977-1982.
Manga János: Pásztorművészet. Bp. 1963.
Kapitány Orsolya – Imrő Judit (szerk.): Somogy megye népművészete. Kaposvár, 2001.
Gráfik Imre (szerk.): Vas megye népművészete. Szombathely, 1996.