Schütz Cilli-féle bóraxmázas fajansz mosdókészlet (1900-as évek eleje) Halis István hagyatékából

Részletek

Szülőkategória: 2021

Kategória: Szeptember

A bóraxmázas fajansz, máz alatti festéssel készült mosdókészlet egy vizeskancsóból, ovális fogkefe- és szappantartóból s egy fedeles, kerek szivacstartóból áll. (Valószínűleg hajdan mosdótál és éjjeli edény is tartozott az együtteshez.)
Alapmázuk rózsaszín, plasztikusan kidomborodó zöld indákkal, levelekkel és piros eprekkel díszítettek. A kancsó hullámosan ívelt szájrésze alatt és a kis fedeles tartók alsó részei is a peremük alatt körben kidomborodó világosbarna levélsorral kiemeltek. A kancsót alul, a talp felett is ugyanilyen, csak nagyobb levelekből álló sáv díszíti körben, nyak részét kidomborodó fehér, rombuszokból álló rácsminta emeli ki.  Kérdőjel-alakú, ívelt – belül rózsaszín, kívül világosbarna – füle szintén rácsozással díszített. A fogkefe- és szappantartó fedelén egy-egy piros, a szivacstartón egy zöld eper szolgál fogóként. Utóbbi fedelét kidomborodó, csipkeszerű fehér minta díszíti.
Az aljukon látható máz alatti bepecsételt porcelánjegy szerint a „Schütz Cilli” majolika-manufaktúrában készültek 1900 körül.
Az 1849-ben Morvaországban, Olomuszan bei Blanskoban (ma Olomučany, Blanskói járás, Csehország) alapított keménycserép gyárat öt évvel később Karl Schütz vásárolta meg és átadta fiainak: az ügyvéd Arnoldnak és a kémikus végzettségű Ludwig Richardnak. A céget „Schütz Testvérek Olomuzsan Blanskonak” nevezték el. Még 1870 előtt egy újabb majolika-, keménycserép és samottáru (tűzálló anyag) gyárat alapítottak Liboje bei Cilliben is (Celjében, az akkori Alsó-Stájerországban, ma Szlovénia). Kezdetben „paraszti festéssel” díszített keménycserepet, később művészi igényű, reprezentatív majolikát, tányérokat, figurákat, vázákat, sőt kályhákat készítettek.
A cég virágkorában, az 1870-es évektől az I. világháború kezdetéig csak Cilliben több száz munkást foglalkoztatott, a termelés elérte az évi több milliós darabszámot. Számos ipari- és kereskedelmi kiállításon vettek részt a Monarchiában és Európa-szerte, a bécsi és párizsi világkiállításon, New Yorkban is bemutatkoztak. A Schütz testvérek Bécsben egy művészeti- és festészeti műtermet, Zágrábban, Budapesten, Prágában, Grázban műtermeket, műhelyeket működtettek, termékeiknek számos hivatalos kereskedőjük, forgalmazójuk volt a Monarchiában.
A testvéreknek több gyermeke volt, így örökösödési okokból még 1900 előtt szétválasztották a céget, Schütz Cilli és Schütz Blansko vállalatként működtették tovább.
Az I. világháború kitörésekor leállították a luxus majolika termelését, 1915-től a hadsereg és a katonai kórházak számára gyártottak mosdókat, mosdókészleteket, éjjeli edényeket, köpőtálakat, vesetálakat. A gyárat végül 1917-ben bezárták. Ludwig lánya, Marie Schütz-Lobe megpróbálta a háború után újraindítani a termelést, de a létrejött Szerb-Horvát-Szlovén királyságban sok problémával kellett megküzdenie, végül 1920-22-ben eladta az Ábel családnak az üzemet.
A mosdókészlet Halis István (1855-1927) városi tanácsnok, helytörténész, író, a Városi Könyvtár és Múzeum első vezetője hagyatékából származik. Nem tudni, hogy ő maga vagy családjának mely tagja használta. Egyik örököse, Katalin nővérének az unokája ajándékozta a múzeumi gyűjteménynek 1970-ben.
A vízvezeték-hálózat kiépülése, illetve a fürdőszobák tömeges építése előtt a tisztálkodás helye a városi polgárok körében a hálószoba volt. Itt állt a mosdószekrény- vagy asztal, rajta a mosdótállal, kancsóval, a mosdókészlettel. Fürödni általában a konyhában, fadézsában vagy lemezkádban szoktak. Amíg a vizet fáradságos munkával lehetett csak a lakásba juttatni, igen takarékosan bántak vele. A vízvezeték- hálózat kiépítésekor a víz eleinte csak a konyhai falikutakból folyt.
Budapesten az igényesebb bérházakban az 1880-as években kezdtek fürdőszobát építeni, a nagyobb vidéki városokban a századforduló idején terjedtek el. Egy ideig azonban a fürdőszobák még inkább státuszszimbólumnak számítottak, sokszor lomtárnak használták őket, csak fokozatosan váltak folyamatosan használt helyiséggé.
Nagykanizsán – a hagyomány szerint – Blau Pál kereskedő, a Blau Konyakgyár tulajdonosa építtette az első „fürdőszobát” az 1860-as években. A Vasemberház szomszédságában álló Fő téri (Fő tér 2.) háza mögött, a telek végén külön kis fürdőházat építtetett 3-4 fürdőkáddal és egy zuhannyal, ahol a család barátai is szívesen látott vendégek voltak.
Az 1890-es években a közép- és nagypolgári otthonokat már Nagykanizsán is fürdőszobával alakították ki. A 20. század elején még csak a gazdag polgárok tágas otthonainak tartozéka volt, a lakások 1%-ában sem volt fürdőszoba, csak minden 112. lakásban.
A polgári családokban jellemzően naponta kétszer mosakodtak. A reggeli hideg vizes mosdás és fésülködés, szájöblítés, valamint a tiszta ruha felvételének jelképes értelmet is tulajdonított a nevelési irodalom. A hideg vizes mosdással a gyermekek jellemét kívánták fejleszteni. Esténként jöhetett a „nagyobb” mosdás, mely az arc és a felsőtest megmosásából, valamint fogmosásból állt. Az egész testet hetente egyszer, a fürdés alkalmával mosták meg.

Összeállította: Kunics Zsuzsanna
A felvételt készítette: Hohl Zoltán