Nagykanizsán és környékén a tojáshímzés időpontja a nagycsütörtök vagy nagypéntek késő délután, mire az asszonyok már túl voltak a húsvéti előkészületeken. Nem mindenhol és nem mindenki rajzolt mintákat, egyszínűre (barnásra, pirosra) festett tojást is gyakran készítettek és ajándékoztak. Nagykanizsán a piacon is árultak szép darabokat húsvét előtt. A hímes tojást a keresztgyereknek, szomszédgyerekeknek szánták. Kistolmácson pl. új zsebkendőbe kötötték és kalács kíséretében vitték a keresztgyereknek. A piros tojás az 1950-es években már elmaradt, de zsebkendőt és frottírtörölközőt akkor is kaptak a gyerekek.  Az 1950-es, ’60-as években gyűjtött húsvéti tojások esetében, ahol az emlékezet a 20. század eléjéig vetíti vissza az emlékeket, nincs szó locsolásról vagy locsoláskor kapott tojásokról.

Először a tojást kell kiválasztani. Dél-Zalában a nagy, fehér héjú tojásokat kedvelték, mert azokon jobban érvényesült a minta. Vizes ruhával szokták mintázás előtt megtisztítani. Nemespátrón régen nyersen hímezték a tojást, majd mintázás után főzték meg hagymahéj levében. A 20. században azonban már főzés után írják meg és éjszakán át áztatják a festékben. A kifújt tojás nem volt jellemző Magyarországon, a nyers vagy keményre főtt tojást hímezték, előbbit hímzés után főzték meg. A jól sikerült darabokat még évekig eltették az elsőszobában vagy a vitrinben. A tojás természetéből adódik azonban, hogy nehéz hosszú távon megőrizni. A héj alatt zajló kémiai-biológiai folyamatok gyakran tönkreteszik a múzeumi gyűjtemény legszebb darabjait.

Viasztolt tyúktojás hagymahéjjal színezve. Hímezte Keravetz Istvánné Letenyén, 1956 húsvétjára.	Tojásfestékben festett viaszolt tojás. Murakeresztúron készítette Tulezi Vincéné 1956-ban.

Magyarországon a viaszolás a húsvéti tojás díszítésének jellemző módja. A legelterjedtebb és legarchaikusabb technika Nagykanizsa környékén is a viaszolt (írott) - a legrégiesebb, geometrikus mintakincs nagy része is ezzel az eljárással készült. A tojásokat méhviasszal megírták, majd börzsönyforgácsban, diófalevél vagy hagymahéj főzetében barnás színűre festették. A viaszt ronggyal vagy kenderkóccal dörzsölték le, szalonnával vagy zsírral fényesítették befejezésképp. A 20. század elejétől ruhafestékkel, később bolti tojásfestékkel érték el a kívánt árnyalatot.

A mintázás eszköze a „gica” („kicca”), az arasznyi faág, melyre drótból pödrött rugót erősítettek, de csupasz seprűkórót is használtak ugyanerre a célra. A viaszt régen cserépből készült pici edényben (Pátrón „csempőke”) forralták, a 20. században már konzervdobozban vagy cipőpasztás doboz tetejében.

A levélrátétes díszítés azért volt kedvelt, mert nem igényelt nagy kézügyességet, eszköz sem kellett hozzá, csak egy laza kötésű textília, mellyel kis levelet vagy virágot a tojásra rögzítették és úgy rakták a festő folyadékba. A matricás tojások hasonló okból voltak népszerűek Nagykanizsa környékén. Bár újnak tűnik a technika, valójában a 20. század legelejétől vannak adataink meglétéről. (A különféle technikákkal való kísérletezés, új ötletek és festékanyagok használata sem volt idegen a dél-zalai asszonyoktól.) A karcolt díszítés elsősorban a pásztorcsaládokban, a Balaton nyugati medencéjében, valamint Somogy keleti részén volt népszerű. Hagymalé helyett itt gyakran használtak tojásfestéket

Hímestojás készítése, Gyergyák Györgyné Letenye 1961. F: Kerecsényi Edit/Sörlei Tibor	Gyergyák Györgyné saját készítésű kiccével készíti a hímes tojásokat. „Hímezem a tojást, egyik galambos, másik tulipános, a harmadik gráblás.” A kezében lévő tojás mintája kötőfékes. Letenye 1961. F: Kerecsényi Edit/Sörlei Tibor
Hagymapucolás tojásfestéshez. Gyergyák Györgyné a  viasszal megírt tojásokat hagymahéj levében festi barnára. Letenye 1961. F: Kerecsényi Edit/Sörlei Tibor.	Hímestojás készítése, Inke 1961. A langyos tojást a tűzhely szélén cipőpasztás dobozban melegített méhviasszal, gicával megírják. Régen hagyma héjában, a képen már piros tojásfestékben színezik. F: Kerecsényi Edit
Szalai Györgyné főtt tojásra mintákat ír viasszal. Semjénháza 1959. F. Kerecsényi Edit.	Szabó Jánosné hímestojást készít. Pötréte, Zala megye. 1958.	Szabó Károly muzsikus cigány eladásra készíti a hímes tojásokat. Nagykanizsa, 1959.
A levélrátétes díszítés azért volt kedvelt, mert nem igényelt nagy kézügyességet, eszköz sem kellett hozzá, csak egy laza kötésű textília, mellyel kis levelet vagy virágot a tojásra rögzítették és úgy rakták a festő folyadékba. A matricás tojások hasonló okból voltak népszerűek Nagykanizsa környékén. Bár újnak tűnik a technika, valójában a 20. század legelejétől vannak adataink meglétéről. (A különféle technikákkal való kísérletezés, új ötletek és festékanyagok használata sem volt idegen a dél-zalai asszonyoktól.) A karcolt díszítés elsősorban a pásztorcsaládokban, a Balaton nyugati medencéjében, valamint Somogy keleti részén volt népszerű. Hagymalé helyett itt gyakran használtak tojásfestéket
Levélrátétes díszítés 1957-ből	Matricás tojás színes rongyokkal árnyalva, Várnágó Károly készítette Nagykanizsán 1953-ban.	20. század eleji karcolt tojások másolatai (Hársfalvy Györgyné, 2018.)