Bordó bársonyból kézzel varrott, géppel felszegett kislányszoknya. Aljában széles piros sifon kebél van. Derékpántja keskeny, ujjnyi széles rakásokat fog össze. Hasítéka a has bal oldalán van, fekete cérnával, elnagyolt öltésekkel szegett. Egy párizsi kapoccsal záródik. Ezt a pünkösdi szoknyát Kálóczi Mátyásné készítette Galambokon 1977-ben: „Régen ilyenben jártak pünkösdkor a lányok, amikor úgy 10 évesek lehettek.”

A pünkösdi királynéjárás a 8–12 éves kislányok énekes, adománygyűjtő jellegű népszokása volt Nagykanizsa környékén. Ekkor a kislányok általában fehér ruhát viseltek: a legszebb ruhájukat vették fel fehér harisnyával és az elsőáldozási mirtuszkoszorújukkal. Fehér helyett rózsaszín ruhát is viselhettek, vagy egy külön erre az alkalomra varrott szoknyát, mint például az itt látható bordó bársonyszoknyát. A királyné saját kezűleg készített kis koronát is viselt.

A kislányok a faluban házról házra jártak: ketten kísérték a királynét, ketten mondták az éneket és ketten vitték az adománygyűjtő kosarat. A házaknál bebocsátást kértek, hogy elénekelhessék pünkösdi köszöntőjüket: „El szabad-e a maguk tisztességes és becsületes házuknál a pünkösdi éneket mondani?” Miután beengedték őket, a két házhoz bejáró előadta az éneket:

„Dicsértessék a Jézus Krisztus.
A Pünkösdnek jeles napján
Szentlélek Isten küldötte
Erősíteni szívünket
Az apostolokkal,
Melyet Krisztus ígért vala
Egykor a tanítványoknak.
Mikor méne mennyországba
Mindenek láttára,
Tüzes nyelveknek szólása
Úgy, mint szeleknek zúgása
Leszállott az ő fejükre,
Nagy hirtelenséggel

Megtelvén a Szentlélekkel,
Mondván énekes énekeket.
Pünkösdi virágok,
Rózsák, liliomok
Mind most virágoznak.
Szent János áldása
Szálljon arra házra,
Benne lakozókat
Indítsa vígságra.
Vagyok atyám házánál,
Noha kicsiny vagyok,
Nagyot nem szólhatok,
Mégis az Istennek szolgálni akarok.”

A köszöntő végén a két királyhordó háromszor felemelte a királynét, miközben ezt kiáltották: „Ekkora nagy kenderük legyen!” A háziak kisebb ajándékkal köszönték meg a jókívánságokat: tojást, lisztet, esetleg pénzt kaptak a lányok, amit a két kosárhordó gyűjtött a kosárba. A rokonok pogácsát is sütöttek nekik. Az adományokat a nap végén egymás között elosztották úgy, hogy a legkisebb, a királyné, aki „nem szenvedett meg érte”, kapta a legkevesebbet. Ezután egy rigmussal köszöntek el:

„Már minékünk el köll menni,
Csillag után kell sietni,
Mert a csillag nem vár minket,
Mindörökké ámen.”

 Ha egy házhoz nem engedték be a kislányokat, vagy nem kaptak adományt, ezt kiáltották: „Dűljön el a kender, soha föl ne keljen!”

Kerecsényi Edit gyűjtése
Zalakaros, 1953. május

Összeállította: Kiss Nóra néprajzkutató
A felvételt készítette: Hohl Zoltán