Cilinder, klakk-kalap, selyemsál és sétapálca – báli úri viseleti darabok az 1920-as évek elejéről

Részletek

Szülőkategória: 2024

Kategória: Február

A finom nyúlszőrből, kézimunkával készült fekete színű cilinder belül fehér selyemmel bélelt. Magas, henger alakú, lapos tetejű; keskeny karimája elöl és hátul kissé lefelé, két oldalán erősen fel- és befelé hajlik, ripsz szalaggal szegett. Közvetlenül a karima felett körben egy 2 cm széles, bal oldalon csokorra kötött ripszszalag díszíti, e fölött egy külön rátett, kb. 10 cm széles posztó anyaggal is körül van kerítve.  A kalaptető bélésén a gyártó „New London Fashion” cég oroszlánnal és lóalakkal díszített emblémája látható. Az alsó karimaszélhez körben belül egy 6 cm széles, finom bőrből készült izzadságvédő szalag van hozzávarrva. A kalap anyaga és a bélése közé erős kartont építettek be, ez tartja mereven a kürtő részét.

A hasonló felépítésű klakk-kalap (franciásan chapeau a claque, más néven Gibus-cilinder) fekete selyemből kézzel készült, közvetlenül a szegély felett egy 1 ujjnyi széles ripszszalag díszíti körben feltűzve, bal oldalon csokorra kötve.  Belül fekete színű selyemmel vonták be, a kalaptetőn a bélésen a „Manifacture Gibus Paris” cég koronával díszített, aranyszínű emblémája látható, és aranyszínű betűkkel nyomva a forgalmazó neve – „Gebauer Sándor, Pressburg” – olvasható. (Gebauer Sándor férfi divat- és kesztyűáru kereskedő üzlete az 1890-es évektől működött Pozsonyban.) Az összenyomható cilinderkalap az anyaga és a bélése között két oldalon drót-rugós szerkezettel van ellátva, melynek segítségével egészen laposra összenyomható, majd kinyitásakor a rugók a kalapot ismét kifeszítik.

Mindkét kalap az alkalmi, báli öltözködés része volt hajdan. Dr. Révffy Andor (1895-1983) ügyvéd, bíró viselte őket fiatal korában az 1920-as évek elején a fehér selyemsállal és az ezüstfejű sétapálcával együtt. 1969-ben az ő ajándékaként kerültek a múzeumi gyűjteménybe. „Frakkot nagy gálában, bálban, elegáns estélyekre, esti esküvőre viseltünk… Frakkhoz mindig cilinder illett, és akinek volt, az fekete estélyi perelint hordott felette, ezt persze letették a ruhatárban a cilinderrel, a fehér szarvasbőr glaszékesztyűvel és a vékony elegáns, legtöbbször ezüstfejű sétapálcával együtt.” – emlékezett vissza viseletükre (részletesen felsorolva az ilyen alkalmakkor a frakkhoz viselt egyéb ruhadarabokat, kiegészítőket) tulajdonosuk 74 éves korában, 1969-ben. 

A férfiak az estélyeken, bálokon, az operában, a színházi páholyokban, esti menyegzőkön frakkot öltöttek.  A 19. század közepén kék frakkot viseltek, az 1870-80-as évektől a szigorú öltözködési szabályok alapján már csak a fekete frakk volt a megfelelő selyem- vagy pikémellénnyel, fehér keménygallérral és fekete csokornyakkendővel. (Az utóbbi a 19. század végén a pincérek frakkjának kiegészítője lett, így elegáns férfi este csak fehér csokornyakkendőt viselt.) Az előírt báli cipő az escarpin (könnyű tánccipő) volt, de illett hozzá a fekete lakkcipő is. A frakk fölött perelint hordtak, fehér selyemsállal a nyakukban, fejükön cilindert vagy klakk-kalapot.

A magas kürtőkalapok, cilinderek a 19. században terjedtek el széles körben. Nevüket henger alakjukról kapták. (A cilinder szó a görög külindroszból átvett latin cylindrusból ered, jelentése: henger.)

Egyes feltételezések szerint a 15. századi Spanyolországból, esetleg Kínából erdeztethető, s 1775-ben került Franciaországba, mások szerint Firenzében találták ki. Európában a 18. század végén kezdett divatba jönni. Az arisztokrácia körében a drága hódprémből készült változata terjedt el, majd a cilinderek selyemből, bársonyból készültek, a középosztálybeli polgároké nemezből. Magasságuk az 1830-as években elérte a 25-27 centimétert is, a század végére 16-17 centiméterre csökkent.

A magas cilindereket nehéz volt kezelni, az operaházi előadások alatt ölben tartani kényelmetlen volt, utazás során sok gondot okozott a tárolásuk. Az első kezdetleges összecsukható cilindert 1812-ben alkotta meg egy londoni kalapos, de bonyolultsága miatt nem volt népszerű. A leleményes párizsi mesterember, Antoine Gibus 1834-ben szabadalmaztatta rugóval működő szerkezetét, mely segítségével egy laza csuklómozdulattal lehetett a kalapot kinyitni, s egy kerek lappá összecsukni, mely csattanó hanggal járt. Feltalálója után Gibus-kalapnak, a csattanó hang miatt „shapeau claque-nak, vagyis csattanó kalapnak nevezték el, mely idővel klakkra rövidült. Magyarországon is ez az elnevezés terjedt el.

A 20. század elején a cilindereket nappal már nem, csak bálokra, ünnepi alkalmakra, formális eseményekre vették fel. Napjainkban a hétköznapokon ugyan már nem találkozhatunk vele, de különleges esküvőkön, az ascoti lóversenyen ma is cilinderben jelennek meg az arisztokrácia tagjai. Láthatunk kürtőkalapot a díjlovaglások résztvevőin, bűvészek, revütáncosok előadásain, testületek egyenruhájának részeként, kaszinók, elegáns szállodák ajtónállói viseleteként is.

Báli férfi öltözet, 1835 A „Rajzolatok a társasélet és Divatvilágból” című folyóiratban megjelent divatrajz, 1835. január		Kintner Róza polgári iskolai tanárnő és Szakonyi Géza polgári iskolai tanár a polgári esküvőjük előtt, 1898 A vőlegény szalonkabátot („ferencjóskát”), hozzá cilindert visel, a kezében glaszékesztyűt tart.

Összeállította: Kunics Zsuzsanna történész-muzeológus
A felvételt készítette: Hohl Zoltán