1910-ben egy muraközi summáscsaládban született a Zala megyei Filópusztán. A családban sok gyerek volt, így őket korán munkába fogták. „Mikor 9-10 éves gyerek vótam, akkor délután már postásgyerek vótam. Szemenyére jártam postára, sokszor sírva bizony, mert más gyerek labdázott, én meg vittem a bádogdobozt a postáért. 11 éves koromban kommenciós kanász lettem. Nem is járhattam ki a 6. osztályt, mert a kenyérkereset odaszólított a rúd mellé.”

1923-ban Szent György napkor Csörnyeföldön községi csordásnak szegődött és testvérével közösen őrizték a teheneket. Első faragványait ekkor készítette bátyja útmutatása alapján. „Itt kezdtem a legelőn már kicsit bővebben faragni. Akkor már jobban tetszett az az ostornyél, amit faragtam. Leginkább kecskerágitóból faragtam, mert nagyon szép fehér fa az, olyan viaszszínűvé válik, olyan szép viaszsárgán érik be. Később faragtam pipaszárat, képrámát is, meg dobozokat, széket, bútort és sok mindent.”

Munkái az 1930-as évektől válnak ismertté. Kedvenc témája a régi pásztorélet alakjainak és a falusi hétköznapok részeseinek kisméretű faszobrokkal való ábrázolása. Többször is felbiciklizett Budapestre, hogy megnézze a Néprajzi és a Szépművészeti Múzeum kiállításait, hogy újabb ötleteket szerezzen; így készült például egy ivókanala. Munkáit domború faragással, spanyolozással és karcolással készítette.

1936-ban a Balaton-vidéki népművészeti kiállításon díjat kapott munkáiért, a következő évben pedig Párizsban, egy népművészeti, szobrászati kiállításon nyert d’Argent (ezüst) érmet a kollekciójáért. Munkái között a népi faragás teljes vertikuma megtalálható: sok tükröst, juhászbotot, sótartót, de még székeket is faragott. 1993-ban Soós Lajos készítette az újonnan épülő mikekarácsonyfai templom Hétfájdalmú Szűz Mária domborművét is.

1985-ben faragótudásáért a Népművészet Mestere kitüntetést kapott. Szívesen átadta ismereteit a fiataloknak, rendszeres résztvevője volt a nyári faragó alkotótáboroknak. Munkái ma a nevét viselő csörnyeföldi könyvtárban, a lenti művelődési házban, a nagykanizsai és zalaegerszegi múzeumban és a budapesti Néprajzi Múzeumban is megtekinthetők.

Ivókanál Soós Lajos a Néprajzi Múzeumban látott ilyen ivókanalakat, onnan vette az ötletet. Az ilyenféle pohárkészítésnek helyi hagyománya nincs.	Faragott ládika A ládát 1945-ben, öccse útmutatása alapján faragta Soós Lajos. Ebben tartották a borotvát és a hozzávaló felszerelést.	„Vadkan” és „Anyakoca malacaival” Soós Lajos 1937-ben faragta ezt a két szobrot a maga kedvtelésére, amelyet díszként tartottak a konyhai kredencen. Kedvenc témája a régi pásztorélet alakjainak és a falusi hétköznapok részeseinek kisméretű szobrokkal való ábrázolása.