- Részletek
-
Szülőkategória: 2026
-
Kategória: Február
dr. Tuboly Gyuláné Belus Paula hagyatékából, 1910 körül
Az önmagában mintás fekete taftra dolgozott, nagy szemű tüllből varrott estélyi, báli ruha eredetileg két részből állt. Eleje mélyen kivágott, apró tüllfodor és csillogó fekete gyémántgombok díszítik két sorban. Tulajdonosa a kivágásban hajdan egy plasztronszerű fehér, mintás tüllbetétet viselt, mely magasan, áll alatt keskeny csipkével, fekete szegővel és húzott organdi fodorral volt szegve.
Ujja könyökig szűk, bővebb alsó része húzott, bársony pánttal összefogott, csuklóját hasonló bársony pánt tartja, alatta széles tüll fodor díszíti.
Elején és hátán, valamint ujja felső részén a tüllre fekete sujtászsinórból alakított, rávarrott virágok, leveles indák díszítik; a virágszirmokat helyenként fekete bársony borítja és csillogó nagy fekete gyémántgomb díszíti. A virágos tüllrészt fekete bársonypánt szegélyezi kétoldalt. A derékrészt keskeny bársonyszalag emeli ki.
A lefelé bővülő szoknya – a 20. század elejére jellemzően – harangformájú. Tüll borítása alsó részét – a blúzrészhez hasonló – fekete gyémántgombos virágok, leveles indák díszítik, alját tenyérnyi széles bársony szél szegi.
A 20. század elejére jellemző az anyagválasztás, díszítés is. A súlyos esésű bársony helyét ebben az időszakban vették át a lágy esésű, puha, könnyed szövetek, selymek, csipkék, tüllök. A ruhákra egyre több dísz: paszomány, csipke, gyöngy, flitter került.
A ruha készítőjének neve belül, a derekát tartó övszalagra erősített cégjelzésen olvasható: „Martinek Fanny Női divat terme, N. Kanizsa”.
Martinek Fanny – Martinek Franciska (1874-1946), Martinek Antal uradalmi lakatos, gépész leánya Lentiben született 1874-ben. A 20. század elején már Nagykanizsa neves női szabója, m – az 1911. évi városi címtár szerint „Martinek Fáni” – a Kölcsey utca 7. szám alatt működtette női divattermét.
(Az 1939. évi városi Házjegyzék szerint a nála két évvel fiatalabb Mária húgával együtt birtokolta a házat, aki szintén varrónő volt. Mária valószínűleg nővérének segített a szabóságban, nevét nem tüntették fel az önálló iparosok között.)
Martinek Fanny a nagykanizsai Községi Iparostanonc-Iskola keretében az 1913-14. évben indult leánytanoncoktatásban a kezdetektől tevékenyen részt vett. Az iskolai értesítők tanúsága szerint majd két évtizeden keresztül minden évben három tanonc oktatását vállalta, tanulói az általuk varrott ruhadarabokkal rendszeresen szerepeltek a hagyományosan a tanév végén rendezett „Munkakiállításokon”. Nevét a Keresztény Jótékony Nőegylet Ingyenebéd-akciójának támogatói között is megtalálhatjuk, a Zalai Közlöny híradása szerint hetente egyszer ő is vállalta egy-egy szegény sorsú iskolás gyermek megebédeltetését.
Varrónői működését – az Ipartestületi Betűsoros Iparos Lajstrom szerint – 1932-ben szüntette meg.
A míves ruha megrendelője is neves nagykanizsai polgárasszony volt,
Dr. Tuboly Gyuláné Belus Paula (1866-1950) viselte az 1910-es években.
A Zalai Közlöny és a Zala című helyi lap is hírt adott dr. Tuboly Gyula „előnyösen ismert nagykanizsai ügyvéd” és a 21 éves Belus Paula kisasszony (néhai Belus József gyógyszerész, polgármester leánya) 1887. május 26-ai esküvőjéről. A fiatal férj hamarosan „a megye egész társadalmában ismert ügyvéd” lett. A 20. század elején Zalavármegye tiszteletbeli ügyésze, a Nagykanizsai Takarékpénztár alelnöke, a Takarékpénztár által alapított Önsegélyző Szövetkezet elnöke, a megyei törvényhatósági bizottság és a városi képviselőtestület tagja volt. Feleségével sokat utazott, „télutó tájékán nagyobb útra szoktak indulni” betegsége enyhítésére. 1906 februárjában Alexadriába hajóztak, bejárták a Szentföldet, majd a Nílus völgyét, végül Kairóba visszatérve állapota hirtelen súlyosbodott, s március 29-én 54 évesen elhunyt. Halálának híre megrendítette a várost. Dr. Tuboly Gyuláné házassága 19. évében, 40 évesen megözvegyült.
A fekete tüll-taft-bársony ruhát – már özvegyen – az 1910-es években viselte estélyeken, bálokon, különleges alkalmakkor. Unokaöccse felesége, dr. Merkly Belus Józsefné Fülöpp Erzsébet ajándékaként került a múzeumi gyűjteménybe 1969-ben. Emlékei szerint az ő esküvőjükön is ez a ruha volt rajta 1916 júniusában. „Nagyon szép volt benne, mindenki megnézte őt. Ez a magas nyak mindenkinek jól állt, ilyen ruhában szép volt minden nő, ha sovány vagy kövér volt is.” – emlékezett vissza.
A ruha, az öltözet „beszédes” volt, sokat elárult viselőjéről, a férj, a család vagyoni helyzetéről; könnyen meg lehetett állapítani, milyen társadalmi osztályba, rétegbe tartozott. A szín és a szabás is árulkodó volt, a kivágás visszafogottsága megmutatta viselője korát, sokszor családi állapotát is.
Az estélyi ruhák között a 19. század végén megkülönböztettek színházba és hangversenyre valót, díszebédnél vagy bemutatásnál viselendőt, és kizárólagosan táncra szolgáló ruhákat.
Bár mindhárom fajta estélyi ruha drága selyemből, bársonyból készülhetett, csipke- és gyöngydísszel, a különbség a kivágásban, a dekorációban, illetve a kiegészítők kiválasztásában jelentkezett.
Díszebédnél vagy vacsoránál kötelező volt a hosszú ujj, a színházban szintén, ahol a földszinten ékszerekkel, virágokkal díszített frizurát illett viselni, míg a páholyokban nagy kalapot. A báli ruha volt mindig a legragyogóbb: ujjatlan, mély kivágású, hozzá hosszú kesztyű, drága ékszer, csillogó fejdísz járt.
A fiatal lányok egyszerű, tartozkodó megjelenésével szemben a fiatal asszonyok ruhája volt a legpompásabb, kivágásuk a legmerészebb, ékszerük a legcsábítóbb. A fiatal anyáknak – szabadon megválasztva az anyagot és a színt – már szolidabban illett mutatkozni.
Az estélyeken az „idősebb” hölgyek általában tompa színű selymekben, bársonyokban, finom csipke és gyémánt-díszítéssel jelentek meg, visszafogottabb volt az öltözékük, már „nem válogathattak szabadon” a színek között.
Habár a szigorú előírások a 20. század elején enyhülni kezdtek, a középkorú-idősebb hölgyek nem csak a báltermekben, az utcán sem viselhettek „bármilyen színt”. A Divatsalonban 1916-ban megjelent divattanács szerint: „A negyvenéves asszony legszebb korát éli és joga van minden olyan színhez, amely az arcához is jól illik. Vigyáz azonban arra, hogy egészen világos színeket csak otthon viseljen és az utcára csak szürke, barna vagy sötétkék ruhát vegyen fel.”
Írta: Kunics Zsuzsanna történész-muzeológus
A felvételt készítette: Hohl Zoltán
Közreműködött: Várnagy Veronika
|
| Az estélyi ruha részletei |
|
 |
|
Dr. Tuboly Gyuláné Belus Paula az 1890-es években Goszleth István felvétele, Budapest
|
Az estélyi ruha – derekát tartó övszalagra erősített – cégjelzése: „Martinek Fanny Női divat terme, N.Kanizsa” |